FEJLÉC

Előszó az Új Alaplap 20. évfolyamához

Rendszeres olvasóinkat már 2000 őszén tájékoztattuk, hogy a hirdetési piac lapunk számára létfontosságú szegmensében milyen kedvezőtlen tendenciák jelentkeztek. Az Új Alaplap pénzügyi helyzete 2001-ben emiatt tovább romlott, az első félévben rendszeresen késéssel jelentünk meg, utána ki kellett hagynunk a júliusi és az augusztusi számot (amire a lap közel 20 éves történetében még nem volt példa), majd a szeptemberi (200.) szám ismét néhány hetes, az októberi már 2 hónapos késéssel jutott el olvasóinkhoz, végül a novemberi és a decemberi számot összevontan sem tudtuk kiadni, sőt egy ideig bizonytalanná vált a 2002-es folytatás lehetősége is...

Ilyen körülmények között próbáltunk befektetőket, szponzorokat, támogatókat találni, hogy adósságainkat maradéktalanul törlesztve "tiszta lappal" adhassuk ki 2002-ben az Új Alaplap immár 20. évfolyamát. A lapunk fennmaradása mellett elkötelezett szakmai köröket azonban minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült kellő mértékben mozgósítani, ezért további erőforrások után kellett kutatnunk.

Érkeztek olvasóinktól olyan javaslatok, hogy szakadjunk el a költséges nyomtatott laptól, és térjünk át teljesen az elektronikus formátumra, ami gyakorlatilag egy előfizethető weblap vagy egy hagyományosan terjesztett CD lehetett volna. Ezeknek a vállalkozásoknak az életképességét azonban az eddigi tapasztalatok nem nagyon támasztják alá, ma még egyiknek sincs pénzügyi realitása.

Az olvasótábor számos formában megnyilvánuló szolidaritása végül arra sarkallt bennünket, hogy keressünk egy olyan szükségmegoldást, amely 2002-ben is biztosíthatja a lap fennmaradását. Így született meg az alábbi terv, költségek megtakarítására és többletbevételekre építve, és ennek szellemében indítottuk el január elején a 2002-es előfizetési akciót:

  1. Kéthavi megjelenésre való áttérés

    Minél erősebb egy folyóirat szakmai jellege, minél többi időtálló cikk és tanulmány jelenik meg benne, annál kevésbé válik hátrányára a legjobban bevált havi gyakoriságtól való eltérés. Ennek reményében döntöttünk úgy, hogy 2002-ben összesen hatszor, terveink szerint minden páros hónapban megjelenünk.

  2. A lap árának emelése

    Több olvasónk is jelezte, hogy a lap megmentése érdekében akár 50%-os áremelést is elfogadna. Ugyanakkor valószínű, hogy sokaknak gondot okozna a túl nagy többletkiadás, és nem vennék meg annyian a lapot. Végül a 30%-os kompromisszumot láttuk leginkább elfogadhatónak, ami 990-ről 1290 forintra történő, 300 forintos áremelést jelent. Előfizetéssel viszont minden szám csak 1050 forintba kerül, a 2002-es előfizetés összege ennek megfelelően 6300 forint (6 szám).

  3. Terjedelembővítés

    A lap terjedelmének a jelenlegi 80-ról 88-ra való (10%-os) növelésével valamelyest ellensúlyozzuk a 30%-os áremelést, másrészt azt reméljük, hogy a 8 színes többletoldal jobb lehetőségeket teremt a hirdetések elhelyezésére és a szerkesztőségi anyagok színes illusztrációinak bővítésére.

  4. Gyűjteményes CD-vel kombinált előfizetés

    A lapunk pénzügyi egyensúlyának helyreállítására kidolgozott tervben lényeges szerepet játszik a gyűjteményes CD, amely 11 év összes cikkét tartalmazza. Ez a kereskedelemi forgalomba is kerülő CD részben többletbevételt eredményez, részben pedig alkalmas arra, hogy eddigi előfizetőinkkel korrekt módon elszámoljunk: a 2001-ben elmaradt 4 számért cserébe ezt tudjuk felajánlani. Terveink szerint a gyűjteményes CD utcai és könyvesbolti árusításban 5800 forint lesz, a kiadónál megvásárolva 4600 forintba kerül majd, a kiadónál előfizetve pedig 3600 forintért lehet hozzájutni. Új előfizetőknek 9900 forint az éves előfizetési díj, ha kérik a gyűjteményes CD-t is, anélkül pedig 6300 forint.

A kéthavi megjelenésre való áttérést igyekszünk azzal ellensúlyozni, hogy túlságosan statikus weblapunkat egy kicsit élénkebbé tesszük, ott is helyet adva majd hírrovatainknak és az olvasóinkkal folytatott párbeszédnek.

Budapest, 2002. január 12.

Faklen Pál főszerkesztő és kiadó

Alaplap
 
Címlap  Aktuális  Tartalom 2001  Médiainfo  Előfizetés  Névjegy